
Kelet - Magyarországon élek a családommal, férj + két fiú. A idősebb önállóan él a 20 km-re lévő nagyobb városban, a fiatalabb itthon dolgozik és még velünk lakik.
40 évet dolgoztam, ebből tanár voltam 37 évig (nyugállományú lettem), most úgy érzem, mintha a vakáció indulna: csak kicsit hamarabb kezdődik és augusztusban nem ér véget.
Testnevelőként munka mellett nőket is mozgattam-mozgatok, akik nagyon hálásak minden alkalom után. Van aki idősebb korában találkozott azzal az érzéssel, hogy a mozgás örömet is tud nyújtani. Büszke vagyok erre.
Szabadidőnkben(nekem mostmár sok van) - a párommal és egy-egy kisebb-nagyobb társasággal - eljárunk kirándulni-túrázni a közeli hegyes vidékekre. Imádjuk a természetjárást és a jó társaságot.
"Gyalogolni jó!" - én is ezt állítom. Három zarándokúton vándoroltam már:
2007-ben a Szent Jakab úton tettem meg 700 km-t
2014-ben a Mária úton voltam Máriapócs és Csíksomlyó között (500 km) végül
2015-ben egyik barátomat elkísértem a Magyar Camino-n 60 km-t.