
Ez a hét a szokásos és már-már kötelező tavaszi külső megújulás hete volt. Első lépés a pedicűr-manikűr: hihetetlen jól esik a lábápolás. Semmi dekoráció: csak a körmök rendbehozása, a bőrkeményedések "lehámozása" és a csúcs a lábmasszázs. A kéztatarozás hasonló fázisokból áll, de itt most kipróbálom a körömlakk és a műköröm közötti variációt a zselét. Pontosabban majd ki fogom próbálni, mert előbb kéthétig nőnie kell körmeimnek. Második lépés a kozmetika: itt is az arcmasszírozás az amiért érdemes nekem odamenni. Olyan jó, hogy képes lennék belealudni is. El is határoztam, hogy kicsit sűrűbben részesítem magam ebben az élvezetben. Utolsó lépés a fodrász. A megszokott frizura és az a jóleső érzés, hogy viszonylag jól festek.
Éppen négy hete, hogy elkezdtem a privát szünidőmet. A külső megújuláson kívül megindult a belső rekonstrukcióm is. Lassan de már jól érzékelhetően kezd a lelkiegyensúlyom elindulni az egyensúly felé. Nagyon nehéz időszakon (kemény 3 éven) vagyok túl. A "második otthonom" légköre nem passzolt a személyiségemhez, etikai alkatomhoz. Persze a légkör nem magától alakul, azt emberek alakítják. A generáció-váltás nem hozta meg a megújulást csak a megváltozást. A változás iránya sajnos nem előre mutatott, a manipulatív erők vették át az irányítást. Aki nem hagyta magát manipulálni, aki nem hajolt meg, az nemkívánatos lett. Több választási lehetőség is volt: 1.tűrtnyeltésfulladozott - mert munkahely az kell!, 2. nemtűrt-nemnyelt-de fulladozott, 3. elment gyesre - ha fiatal hozzá és mert éppen tervezte a gyermekvállalást, vagy 4. szerencsés esetben, mert éppen 40 évet dolgozott már, elmenekült nyugdíjba :-) (zárójelben megjegyzem: ezen a munkahelyen 32 év után).
| Dátum | 2022.08.08 |
| Feladó | ClezeripLover |
| Tárgy | Re:демонтаж москва |
—————
| Dátum | 2022.11.28 |
| Feladó | ClezeripLover |
| Tárgy | Re:демонтаж москва |
—————
| Dátum | 2021.08.02 |
| Feladó | Richardbog |
| Tárgy | Продам дом Красноярск |
—————
| Dátum | 2021.06.06 |
| Feladó | Malcomvat |
| Tárgy | Куплю дом Красноярск |
—————
| Dátum | 2021.06.06 |
| Feladó | Malcomvat |
| Tárgy | Куплю дом Красноярск |
—————
| Dátum | 2021.05.19 |
| Feladó | KaiposLTDanith |
| Tárgy | Купить метеостанцию |
—————
| Dátum | 2021.05.18 |
| Feladó | RogerThync |
| Tárgy | Работа Красноярск |
—————
| Dátum | 2021.04.01 |
| Feladó | Patrickvof |
| Tárgy | алиэкспресс |
—————
| Dátum | 2020.07.02 |
| Feladó | RonnieDiump |
| Tárgy | 9 080 RUB в день ждут тебя! |
—————
| Dátum | 2020.06.24 |
| Feladó | JosephElics |
| Tárgy | News 2020 2021 |