"Szent a falu"
Wass Albert verse:
"Két emberfajta él,/ az egyik önmaga elől elmenekszik,/ a másikhoz nem ér a lárma,/ mert elrejtőzik önmagába.
Az egyik élete malom:/ mindent felörlő izgalom./ Rohan s az élet fut vele,/ pénzcsörgető kacér zene/ kíséri éjjét, nappalát,/ s agyába örli vad dalát./ Izzítja egyre a kohót,/ s épít felhőkarcolót,/ és épít büszke tornyokat,/ és szédít messze ormokat/ (telefon, autó, lift, vonat)./ S az élet mégis elrohant:/ mit ér a szikratávíró,/ mit ér a tőzsde, rádió,/ a gép-óriások mind mit érnek?/ Az érctraverzek égig érnek,/ a reklámfények égig érnek, /a villanydrótok égig érnek,/ az Istenig föl mégsem érnek/ s a gyertyák mégis tövig égnek.
A másik élete: falu./ Nádfedelű. Meszeltfalú./ A két szeme két tiszta ablak:/ reggeltől-estig nyitva vannak./ Vagy felnéznek a fényes égre,/ vagy mindkettő a rétre néz le,/ s körös-körül oly halk a béke,/ mint messzi csermelyek zenéje./ S bárhogy forogjon a világ:/ a réten mindig lesz virág./ És harsoghat a dáridó,/ s épülhet sok száz emelet:/ itt él tovább a szeretet,/ és Isten jár a kertek alatt.
A falu mindig megmarad,/ a falu mindig egy marad:/ a falu mindig szent marad!"
Képesítés nélküli tanárként találkoztam először a falusi léttel. E.-ban tanítottam testnevelést 21 évesen. Nem kijártam, ki is költöztem. B. barátnőmmel - aki P.-ban tette ugyanezt - kalandnak fogtuk fel. Az is volt! Az én gondolataimban nagyon hiányosak, mondhatni tévesek voltak az ismereteim a falusi emberekről. Akkor tapasztalaltam meg a falu egyszerű bölcsességét. Minden a praktikusságról, az életről szólt. Átértékelődött bennem a "paraszt" fogalma. Maradandó, mély emlékeket őrzök abból az időből.
Ezután jó pár év városi élet kövekezett.
Harmincegynáhány évvel ezelőtt kerültem D.-re. Közigazgatásilag város, de mégis falu. Nehezen szoktam meg itt az életet. Sokáig visszajártam a "nagy" városba, sok mindent csak onnan tudtam elfogadni, sok szál kötött oda. Akkor változott meg a helyzet, akkor "rendezkedtem be" a falusi életre, amikor gyerekeim születtek. Már nem volt időm és alkalmam sem arra, hogy odaszervezzem az ügyeimet. Itt kellett megoldani a dolgokat, itt kellett megtanulni elfogadni a lehetőségeket. Sokára jutottam el odáig, hogy értékeljem az ebből adódó előnyöket. Mert vannak: megnyugtatott például, hogy ismerem azoknak a gyerekeknek a szüleit is, akikkel az enyémek kapcsolatba kerültek. Legfontosabb volt, hogy biztonságban tudhattam őket, védelmet nyújtott a közösség. Persze volt hátrány is: Bp.-re jártam egyetemre. Hazafelé jövet, mindenképpen el kellett érni a 4 órás vonatot, mert különben szinte megoldhatatlan volt a hazajutás. Ezenkívűl, igazságtalannak tartottam mindig, hogy a vidéki gyerekeknek jóval kevesebb lehetőség jut a kultúrában, a tanulásban és a szórakozásban is. De azt nagyon értékeltem, hogy nyugodt körülmények között nőhetnek fel.
Ezzel a verssel az erdélyi vándorlásom alatt találkoztam: M. a zarándokcsoport egyik tagja olvasta-szavalta el. Nagyon megérintett. Wass Albert egyébként is közel áll hozzám.
És mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy gyereklátogatóban jártam kétszer is az utóbbi időben. Jó helyre születtek, jó emberek között fognak élni és remélhetőleg biztonságban cseperedhetnek fel.
