Mária út - tények

Januárban befészkelte magát a szívembe-lelkembe a vágy. A vágy, hogy elmenjek Csíksomlyóba gyalog. Már pontosan nem emlékszem mikor is volt ez. Nyárra terveztem az utat, ehhez kerestem társakat. Olvastam Bencsik János: Kiengesztelődés című könyvét, ahol leírja az ő útját Erdélyben. Ő az országút mellett haladt, én gondoltam azóta biztosan van kiépítettebb zarándokút. Sajnos nem találtam senkit társnak, pedig a Camino után többen is jelezték: ha tudom, hogy mész, szívesen elkísértelek volna. Valami más megoldást kellett találnom, mert azt láttam, hogy egyedül veszélyes lenne nekiindulnom. Az interneten találtam rá a Mária út-ra. Szervezett keretek között (szálláshelyek, útvonal kijelölés) indult két csoport Budapestről, Máriapócson át Csíksomlyóig. Az volt a terv, hogy Pünkösdre ér mind a két csoport a Nagyboldog asszony templomhoz. A csoport alapvetően katolikus vallású emberekből állt. A tagoknak bizonyos "szabályokat" el kellett fogadni és illett betartani.

Az egyik csoportba csatlakoztam május 17-én, Máriapócson. Az én neveltetésem materialista alapokon folyt a szocializmusban, "kakukktojásnak" éreztem magam.  A csoport létszáma 12 fő, ebből 4 nő és 8 férfi. Volt 2 fiatal fiú (18 és 20 évesek), a többiek mind 50 felettiek. Ez utóbbi 10 ember átlag életkora 65 (!) év. Hárman vittük a hátunkon a hátizsákunkat végig. Volt lehetőség - díjazás ellenében - autóval vitetni szállásról-szállásra. Én úgy gondoltam, hogy vándorlásomhoz szorosan hozzátartozik a hátizsákom. Tapasztalatból tudtam, hogy 7-8 nap után már szinte nem érzi az ember, annyira "összenő" a terhével. A Máriapócs - Csíksomlyó közötti út 487 km, 21 nap alatt tettük meg. Elég feszített volt a tempó, akadt olyan nap amikor 34 km-t gyalogoltunk, az átlag 25-27 kilométer volt. A terep - különösen a második felében az útnak - eléggé hullámzott. Volt olyan nap amikor összesen 1200 méter szintkülönbséget küzdöttünk le. Minden szálláshelyen este vacsorát kaptunk és másnap reggelit. Ezért fizettünk minden alkalommal.

Nem tudtam elképzelni, hogyan fogunk egymáshoz alkalmazkodni, hiszen mindenkinek mások a szükségletei. Ezt - még a jelentkezés előtt - meg is kérdeztem a szervezőtől. Megnyugtatott, hogy minden megoldódik, majd meglátom milyen értékes dolgokat "kapok" ettől a csoportos zarándokattól. Persze ne gondoljam, hogy olyan lesz mint a Camino. Valóban nem olyan lett!!!

Az időjárás szélsőséges volt. Kéthétig sütött a nap "ezerrel". Rengeteg napolaj és ivóvíz fogyott. Fejfedő nélkül akár napszúrást is lehetett volna kapni. A harmadik héten esett az eső, sár volt. Az esővel annyira nem is voltam haragba, viszont ellenségem lett az agyagos-csúszós sár! Szerencsére a kettő egyazon időben nem volt. De így külön-külön is  megkeserítette a koros-hátizsákos-fáradt vándor életét.

Mindennap 6-kor keltünk, összecsomagolás után reggeli, asztali áldással előtte-utána + reggeli ima. Indulás után felvettük a tempót, délelőtt és délután (önkéntes részvétellel) elmondtak egy-egy Rózsafűzért. Volt minden nap kétszer "szent csend", délben elmodták az Úrangyalát. Majd minden, útszélén felállított, keresztnél rövid vagy hosszabb ima. Délután vagy késő délután megérkeztünk a következő "állomáshoz", fogadtak minket, zarándokmise. Majd azután, de csak azután, tisztálkodtunk és vacsoráztunk. Néha ezutóbbi kettő megcserélődött. Aztán alvás. Másnap...

Gyönyörű helyeken jártunk, sokszor olyan utakon, amelyeket csak gyalogosan lehet megközelíteni. Találkoztam olyan emberekkel, akik mély benyomást tettek rám. Megtanultam olyan dolgokat magamról, amit enélkül nem tudtam volna. Még érlelődik bennem az élmény. Volt több negatív és több pozitív tapasztalatom. Ezekről majd később még lesz szó.