
Ez már harmadik zarándokútlevelem. Budapesttől indul és Rajkánál hagyja el az országot. Kijelölt helyeken vannak a szállások, de vannak! 20-30 kilométerenként. Igazából csak Lébényig tart és onnan becsatlakozik az európai Szent-Jakab útba. Egészen Santiago de Compostella-ig. Ha valaki innen indul és gyalog akar menni végig, akkor 2800-3200 km-t kell megtennie.
A tavalyi Mária utas zarándokcsoportban volt egy "megszállott", akinek ez volt az elhatározása. A tervet készülődés és most indulás követte. Áprilisban volt 70 éves és így "ünnepli" a születésnapját. Sokat beszélgettünk tavaly is a Camino-ról. Én meg úgy gondoltam, hogy az első napokban elkísérem a kezdeti zarándoklásban.
Zsámbékon találkoztunk , és másnap indultunk tovább. 25 km volt a "penzum". Kérdés volt, hogy a porckorongsérv-gyanús derekam hogyan fogja bírni a hátizsákos gyaloglást. Jól bírta!! Szép helyeken jártunk. Utitársam lába kissé fájdogált (vajon mi lesz vele az Óceánig) ezért meg-megálltunk.
A Mária úton félbe maradt beszélgetést bepótolgattuk. Az időjárás igazi túraidőt produkált, így nagyon kellemesen telt az út. Szépen lassan "beüzemeltük" zarándok üzemmódba a József hátizsákját-botját-lábait. Megtanítottam a gerincnyújtó gyakorlataimra, hogy a 120! napos kalandozása alatt karban tudja tartani a gerincét. Először Tarjánban
majd Tatán próbáltuk ki a zarándokszállásokat.
Hááát, nem Spanyolország! de legalább van! Jó hangulatban róttuk a kilométereket.
Nem mentem tovább. Ezt is megköszöntem a gerincemnek, hogy ilyen "jól viselkedett" .
József azóta is járja az útját. Öszintén kívánom, hogy "vigye el" a lába Santiago-ba! Remélem tudjuk a kapcsolatot tartani néha-néha.
Buen Camino! kedves barátom.
"Úti Áldás
Az Úr legyen előtted, hogy jó utat mutasson neked. Az Úr legyen melletted, hogy téged karjaiba zárjon és megvédjen, ha veszedelembe jutsz. Az Úr legyen mögötted, hogy megoltalmazzon a gonosz tőrétől. Az Úr legyen alattad, hogy felfogjon, ha elesel. Az Úr legyen teveled, hogy megvígasztaljon, ha szomorú vagy. Az Úr legyen körülötted, hogy megvédjen, ha mások rád rontanak. Az Úr legyen fölötted, hogy megáldjon téged.
Így áldjon meg téged a jóságos Isten, ma, holnap - minden időben és minden helyen!"
Ezt az Áldást kaptam én is 2007-ben, most tovább "adom" - kedves barátom! Segítsen az Utadon!