Barabás-Bolyán II.

Legtöbbet a nagyanyámról tudok... most még! Kutatni akarom a többi ágat is. 

Öcsödön született egy háromgyermekes család első lányaként (testvérei Julkó-hugom és Maris-testvér) a századforduló előtt 23 nappal. Anyu elbeszéléséből tudom, hogy gyerekkorában libapásztor is volt. Írni-olvasni megtanult, de dolgoznia kellett. Cselédnek adták? ment? Pestre, amikor már nagyobb lány lett.  Szemre-való lányka volt, mert a házi úr is "kinézte" magának. Íjedtében összekapta a cók-mókját és kiszaladt a vasútállomásra, menekülés képpen. Felszállt egy vonatra csak találomra. Összetalálkozott egy fiatalemberrel, aki szintén észre vette, hogy szemre-való, de előle nem kellett menekülnie. És mint a mesében (vagy csak az idő szépíti meg mesébe illőnek) egymásra találtak. 

Az esküvő után Lugoson, a Vértes-kertben laktak és odaszülettek a gyerekek is. Három fiú és negyediknek egy lány, az anyukám. Az ottani életükről nem sokat tudok. Azt azért tudom, hogy a fiúkhoz kemény kéz kellett és a nagyanyámnak megvolt hozzá a kemény keze. Ezt én még unokaként is éreztem: ha kiérdemeltem, bizony kaptam nyaklevest. Sajnos nem sokáig "élveztem" a szigorát, korán meghalt. Nekem korán. Szerettem náluk nyaralni. Amolyan családi találka-hely volt Budapesten a szoba-konyhás lakás. Ha valaki a családból "fennjárt" Pesten, nyugodtan mehetett hozzájuk. Leültették, megkérdezték: éhes vagy? elétettek egy tányér levest (rejtély számomra, hogy volt mindig frissen főtt leves), amikor megette, kifaggatták, hogy mi újság van otthon. Addig el sem engedték, amíg mindent el nem mondott a hazai eseményekről. Így ismertem meg a testvéreit, azok gyermekeit és azok családtagjait - már, akik ott jártak a nyaralásaim idején. 

Erős asszony volt. Az ostrom idején Bp-en egy hattagú családról gondoskodott, bújtatta a fiait a háború alatt. Vonat tetején "bartelezett" az öcsödi kofák és a családi szükségleteit figyelembe véve. A háború után a fiúk gyökértelenül könnyen itt hagyták a "kapott" országot. Soha nem látták a két nagyobb fiút! Az egyik Amerikában, a másik Ausztráliában talált hazára-családra-boldogságra. 

Sajnos nem sokáig tartott ez az én "mesés" állapotom. Korán meghalt nagymama és az "kapocs" lassan fellazult és el is tünt. A családi találkozások elmaradtak és azóta sem tudok semmit a távolabbi rokonokról!