advent

Vasárnap délután hangversenyen voltam a református templomban. Már 21. alkalommal rendezték, de én még nem hallgattam meg eddig. Jó volt kicsit ráhangolódni az ünnepi előkészületekre. Nekem ez új.

A valláshoz való viszonyomat erősen meghatározta a családom helyzete és az a politikai ideológia, amiben felnőttem. Az apám katonatiszt volt a múltban. Családilag nem jártunk templomba. A katonaság - enyhén szólva - "nem nézte jó szemmel" ha a tisztek és családjaik vallásos érzületüek voltak. Hát a mienk nem volt az! A nagymamám pici-gyermekkoromban megtanított ugyan egy imádságra, de csak akkor gyakoroltam, amikor nála voltam nyaralni. Sajnos korán meghalt. A hatvanas években jártam általános iskolába, akkoriban nem volt hittan. Maradtam "hitetlen", bár mindig éreztem, hogy a történések között van valamiféle ok-okozati összefüggés. Többször éreztem úgy, hogy a pillanatnyilag negatívnak érzett dolgokról később (akár évek vagy évtizedek után) kiderült, hogy valójában nem is azok. Sokáig úgy gondoltam, hogy szerencsés csillagzat alatt születtem. Bár a szerencsét sem kell alábecsülni (és mindig meg kell "dolgozni" érte), de életem során arra jöttem rá, hogy semmi nem történik ok nélkül! MInden történésnek oka van és minden történés valamire "meg akar tanítani". Sokszor szerencsének, véletlennek vagy balszerencsének gondoljuk. 

Nem akartam, hogy a gyerekeim így járjanak, ezért amikor választani kellett a hittan és a viselkedéskultúra tantárgy között, akkor az előbbi mellett döntöttem. Igen döntöttem, mert P. rám hagyta a nevelés ezen területét. A gyerekeim kérdezték, hogy miért kell nekik vallás órára járni, mikor mi - a szüleik - nem vagyunk templomba-járók? A választás akkor valódi választás, ha ismerjük azokat a dolgokat amik közül választanunk kell. Ha ismeritek a vallást, akkor tudjátok igazából eldönteni, hogy mi szerint akartok élni. Ez volt a válaszom. 

A Jó Istennel való viszonyomat hat évvel ezelőtt a Camino-n tisztáztam. Érzésem szerint van egy Fennvaló, aki kézben tartja a szálakat és tudja, hogy mit akar. Ennek megfelelően, közvetve irányítja az életünket. Minden "cselekedetével" célja van. Jeleket küld nekünk, csak figyelnünk kell. Sajnos sokáig nem figyeltem ezeket a jeleket vagy dacoltam velük vagy félre értettem őket. Ezekből lettek a rossz döntések, a kudarcok, a konfliktusok, az ellentétek. Többek szerint ezek viszik előre a világot, ezek sarkalják az embereket a változtatásra, a jóra, az újításra. Azért ha időnk van (és kell, hogy legyen!) átgondolni a dolgainkat akkor talán nem hozunk olyan sok rossz döntést, nem élünk át sok kudarcot, nem kerülünk konfliktusokba, nem alakul ki sok ellentét. Erre tanított engem a Camino! 

Most nyugdíjasként több, mitöbb sok időm van, kissé lecsendesedtem, lelassult az életem, ezért  van lehetőségem figyelni, figyelembe venni az üzeneteket. Megpróbálok ezek mentén élni.