59

Igen, majdnem hatvan. Vajon mindenki elkezdi átgondolni - mondjuk ötvenkilenc éves korában -, hogy honnan indult és hova is jutott az élete során? Számvetés? önvizsgálat? mérlegkészítés? talán mind együtt és külön-külön is.

El sem hiszem, hogy ilyen sokat éltem már. Soknak tűnik, mégis gyorsan eltelt... innen nézve. Jól emlékszem gyerekkoromban a szomszédlány egyetemista volt és húsz éves. Mi gyerekek, akik éppen babáztunk a lépcsőház fordulójában egy pléden, néztük és azt mondogattuk: milyen "idős". Azóta eltelt 40-50 év és most visszafelé tekintgetve furcsa érzések kavarognak bennem. Mi-minden is történt velem ez alatt az idő alatt. 

Általános iskolások voltunk, gondolkodtunk azon: mi leszek, ha nagy leszek? Én - emlékezetem szerint - ötvös és tornatanár akartam lenni. Mikor a továbbtanulásra került sor a helyi közgazdasági szakközépbe jelentkeztem. Semmi esetre sem akartam "továbbtanulni", dolgozni akartam-pénzt keresni az érettségi után. Nem tetszett. Nem a dolgozás, hanem az a munka, ami helyhez kötött napi nyolc órán keresztül és elég monotonnak tünt. Adminisztrátor voltam. Eltelt egy év, és mégis csak továbbtanultam! Munka mellett, sok fiatal évfolyamtárssal, elvégeztük a tesi szakot. Attól kezdve nem kellett egy helyben ülnöm! Nem volt monoton sem!  Ezt csináltam harminchét évig. Karrier? Talán. Sosem meditáltam ezen. Szerettem a gyerekek között lenni, szerettem látni, hogy vannak akik általam szeretik meg a mozgást. Szerettem azokat a kapcsolatokat, amelyek a tanárságom alatt keletkeztek. Volt persze mindenféle, de az élet ilyen, én meg elfogadtam. Sokat mozogtam: kézilabdáztam (ilyen-olyan szinten) sokáig, majd tornáztam-tornáztattam - ezt mind a mai napig. Ez a torna, ami később Rizikoterápia lett, egy csapat asszony-lány kérésére alakult ki. Huszadik éve csináljuk, mert van rá igény! Sokat tanultam, mindig munkával párhuzamosan és kétszer család mellett: először a tanárképzőt végeztem el lánykoromban, később (húsz év után) egyetemre jártam fel Bp-re és végül a D-i egyetemen szak.ped. lettem. Nyugdíj előtt négy évig még az érettségi elnökséget is kipróbáltam - ehhez is tanulni kellett. 

A tanári fizetés sosem volt a kiemelt bérek között. Ha kevés volt, akkor kerestem plusz tevékenységet, vagy képeztem magam. Mindig mindent apránként, fokozatosan. Lépésenként, fokról-fokra haladtam a saját "életpálya-modellemen". Minden lépcsőfokon megálltam és örültem az elért eredményemnek. Mikor kevésnek bizonyult, léptem. 

A "jövőképem" ?  A gyerekeim voltak. Igyekeztem mindent megtenni, hogy ők is képesek legyenek örülni az általuk megteremtett dolgoknak. Ha ez karrier, akkor én megcsináltam a saját karrieremet! Ha nem, akkor sajnálom - mert ismétlésre nincs lehetőség!

De sohasem fordult meg a fejemben, hogy talán máshol kellenne "szerencsét" próbálnom vagy mást kellenne csinálnom több fizetésért, esetleg magasabb beosztásért.